Jacki, Kérdezted Hogy Vagyok

Jól vagyok.
Így vagyok:

Valami örök tovasuhogás
valami csöndbe, puha végtelenbe,
valami tegnap, mely mintha ma lenne,
valami vízalatti ragyogás,
valami messze, panasznéma gyász,
valami jaj, melynek már nincs keserve,
valami vágy s a vágy tilalma benne,
valami könnyű, szellőhalk varázs,
valami, ami nem is valami,
valami még kevesebb, az, ami
valami tűntén kezd csak sejleni,
valami lassú, árnyhűs rejtelem,
valami, ami újúl szüntelen,
valami gyors, lőtt seb a szívemen.”

🙂
A napfény az élet,
s ha hűvös a víz
arcomon érzm,
hogy lágy szellő visz
a fények, az árnyék,
a nappal,s az éj
a tűz, ami elborít,
vagy a jéghideg mély
mi vagyok én,
s milyen helyem hol lelhetem?
Örömöm derűt fakaszt
az akadály is csak azért van
hogy győztest avass!

Irka-Firka

Férfi vagy
Ízlelgetem a szót,
S próbálom összefűzni
A felnőtt arcot
A titokzatos kisfiú
Gyermeki mosolyával
Körülöttünk folyton
Sok az ember,
S én fél szemmel Téged
Figyellek
Időbe telik, mig rájövök,
Miért borzongok
S miközben nem merek
Hozzád érni
A veszett vonzalomtól,
Azon gondolkodom
Fehér- e ez Neked,
Vagy inkább fekete?

 

 

Nekem,
-nekem- fehér.

Nézőpont

Isten nem hívő.
A nép nem demokrata.
A víz nem szomjas.

Én pedig nem vagyok viola.

Szülői a Vizitelepen

Amikor már úgy érzed, hogy sem tested, sem lelked nem bír magához venni több szülői értekezletet, megbeszélést, nyílt napot, vagy fogadóórát a tanulással és/ vagy (joint and /or individual, just like the Performance Bonus at work) a sporttal kapcsolatosan, akkor bújik elő az edzéscucc legeslegaljáról az az átázott, gyűrött papírdarab, ami arról értesít, hogy szülői lesz a vizitelepen.

Így megint korábban mész el a „gyárból” (vonzat: holnap este 5 helyett 7 ig), idegeskedsz, hogy odaérsz-e időben, vagy hogy az időközben az öttusáról hazaérkező, majd otthon tartózkodó kisebbik + nagypapa duó mennyire dúlja fel a pont rendbetett nappalit és konyhát.

A korai felkelések, és a téli vasárnapok, amikor reggel 8-ra már az uszodában kell lennie a gyereknek, utazások a versenyekre, meg a viták (mert azért néha vannak), hogy de menjél már, mert elkésel /főleg a hegyifutás kapcsán.., amiről, valljuk be, mi is szívesen elkésnénk néha :)/ című történetek sem erősítenek meg abban, hogy kell-e ez neked tulajdonképpen. (?)

És akkor, ahogy közeledsz a Népszigeti kis hídhoz, és egyszerre orrodban érzed az öböl illatát, hallod a lapátokat, ahogy belecsapnak a vízbe, miközben messze-messze valahol egy hajókürt is jelzi, hogy uszályok találkoznak, hirtelen olyan jó kedved lesz, hogy alig várod, hogy beülhess a kopott fa székek egyikébe és végighallgasd az edzőket, akik olyan kedvesen, lelkesen beszélnek az egészről, hogy még Te is elhiszed, hogy kenu és KSI nélkül nem lehet élni. 🙂

 

Esti Mese…

Hol volt, hol nem volt,

volt egyszer egy péntek délután, amelyen Zsini és Stófi meglepték Édesanyjukat egy kis, piros, édes kakassal.

Térült, fordult a mamájuk az esti megszokott konyhaszolgálat alatt, eközben valahogyan a Mr Kakas eltűnt!

Nagy volt a kétségbeesés, hol is lehet Kakas Úr.

Este aztán, mielőtt aludni tért volna kis család, honnan-honnan nem, előkerült a baromfiudvar Főnöke is.

Így adódott, hogy amikor Mami kedvenc könyvével elhelyezkedett a nagyágyban nemcsak kiscsibéi vették körül, hanem kakaska is.

Aztán persze, a fogmosásról sem feledkezett meg, közvetlenül a kakas olvadása után, és a jó éjt puszik előtt.

Itt a vége, fuss el véle.

 Konklúzíó: Vigyázz a Kakassal, húsz perc alatt olvad és már tova is tűnt.

Miért nem lehet ebben az országban egyszer bevallani, hogy hibáztunk?

(Bástya után szabadon:)

A vörösiszap a hibás

 Megmondta Bakonyi Zoltán is, hogy a vörösiszap nem veszélyes, és mivel ő egy vezérigazgató, aki igazán otthonosan mozog ebben a témában, nos, el kell hinnünk, hogy nem veszélyes. 

Bizonyára ő is úgy van ezzel, mint a fegyvergyártók. Hiszen a fegyver önmagában nem veszélyes, bár Csehov óta tudjuk, hogy ha egy fegyver van a színpadon, annak bizony el kell sülnie, de hát a vörösiszapról ezt még egy remek író sem mondta, szóval kénytelenek vagyunk továbbra is Bakonyira támaszkodni, mint a vörösiszap magyarországi szaktekintélyére.

 

Ahogy az index is megerősítette, nem a vörösiszap, hanem az a rohadt iszapos, lúgos víz a hibás a katasztrófáért. Tehát ismét egyet kell értenünk Bakonyi úrral.

 

Az egész dologban megint az a remek és a csodálatos, hogy megint nincs felelőse a dolognak. Hiszen az a fránya vörösiszap egyszer csak ott termett, és áttörte a gátat. Meg egyébként is, minek kell olyan helyen élni, ahol ilyen veszélyes dolgok történhetnek meg? Nem igaz? Az emberek felelőtlensége miatt történt a baj, és most mindenki szegény Bakonyi urat és a vállalatát bántja, mikor ez nem is igaz. Persze azt, hogy nincs felelős, már megszokhattuk, hiszen ez nem egy olyan ország, ahol vannak felelősök. Itt minden valahogy a mások hibája miatt történik, de hogy kik azok a mások? Persze tudjuk: a vörösiszap. Felfoghatatlan, hogy képtelen volt megérteni, hogy ő oda azért van bezárva, hogy nehogy bajt okozzon. Erre mit csinál? Az ember nem figyel oda egy percre és kitör, lerombolja a környéket és most csöndesen és boldogan elterülve figyeli, hogy gazdáját, Bakonyi urat keresztre feszítik, ahelyett, hogy bátran felállna és azt mondaná, hogy én voltam a hibás. Én csináltam ezt a katasztrófát, nem a Bakonyi úr, engem utáljanak, engem rángassanak bíróság elé.

 

Ilyenek ezek az emberi tudattal nem rendelkező anyagok. Rombolnak, pusztítanak, de a felelősséget elhárítják magukról. Ostoba népség, itt az idő, hogy az emberi faj fellépjen ellenük, az anyagok terrorizmusa ellen, amely rettegésben tarja az emberiséget.

 

Bakonyi úrnak meg adjunk egy kitüntetést, hiszen ő mindent megtett, hogy ezt megakadályozza, sőt még életeket is mentett, hiszen elárulta a nagy titkot:

erős slagos lemosást kell alkalmazni.